A Szakmai Szemle a Kémek krémjéről

Szakmai SzemleA Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat kiadványa nem tartozik a nagyközönség által rendszeresen olvasott folyóiratok közé, de a magyar titkosszolgálatok és rendvédelmi szervek állománya gyakran lapozgatja. Ezért is különösen nagy megtiszteltetés a szerző számára, hogy a 2015/4-es számban (168-170. oldalak) recenzió jelent meg a Kémek krémjéről, melynek szövegét az alábbiakban olvashatják. Szerzője Bányász Péter.

Aki akár egy kicsit is járatos a magyar blogszférában, annak vélhetően ismerősen cseng Tiboru neve. Tiboru azon kevés blogger közé tartozik, aki nem csupán polgári nevét vállalta fel a nagyközönség előtt, de szakmai múltjának egy jelentős részéről is nyíltan beszélt – legalábbis amiről beszélhetett.

Tóth Tibor okleveles biztonság- és védelempolitikai szakértő, leszerelt rendőrtiszt, akihez nem csak a konteó, vagyis konspirációs teóriák szóösszetétel köznyelvben való meghonosodását köthetjük, hanem többek között a Magyar Tanúvédelmi Szolgálat egykori vezetőjét is köszönthetjük személyében. Tiboru lassan 10 éve vezet különböző tematikus blogokat utazás, gasztronómia, katonatörténetek, had- és rendvédelem, valamint összeesküvés-elméletek témakörökben. Olvasmányos, már-már Rejtő Jenőhöz hasonló könnyed, szórakoztató stílusa hamar ismertté tette a magyar blogszférában, de az igazi nagy „offline” áttörést a konteókönyvek hozták meg számára.

Valamikor 2009 környékén, amikor a népszerűbb blogok szerzői közül sokan egy merészet léptek, és nyomtatott könyv formátumban megjelentették írásaikat, sokan szkeptikusak voltak – köztük magam is – a vállalkozás rentabilitását illetően, hiszen egy egyébként ingyenesen hozzáférhető szellemi produktumért miért fizetnének olyan számban, hogy megérje kiadni. Az idő, és persze az emberi természet azonban őket igazolta, hiszen bár hiába olvashatjuk – ingyen – több platformon, egyetlen képernyő sem tudja megközelíteni a könyv semmihez nem hasonlítható hangulatát.

Tiboru harmadik könyve a hírszerzéstörténet klasszikusaival foglalkozik. Maga a cím, Kémek krémje paradoxonnak tűnhet, mert bár valóban nagy hatású, a történelem alakulását jelentősen befolyásoló kémek életét, munkásságát dolgozza fel, mégis csak olyan hírszerzők tevékenységét mutatja be, akik az által váltak ismertté, hogy dekonspirálódtak. Egyet kell azonban érteni a szerzővel, amennyiben “létezik a hírszerzésnek tortája, minden bizonnyal ők jelentik a habot rajta”. A kiadvány kiindulópontja annak vizsgálata, létezik-e valamilyen általános személyiségtípus, valamilyen közös jellemző, amivel a mesterkémek egyaránt bírnak. Ennek eszközéül a kiválasztott hírszerzők életrajzának bemutatását választja a szerző, de a következtetés levonását és a kérdés megválaszolását az olvasóra bízza.

Az, hogy különböző nemzetbiztonsági szolgálatok rendre a világ élvonalába tartoznak, nem meglepő. Bár a szerző igyekezett egyensúlyt tartani az egyes nemzetek híres hírszerzői közt, azonban a könyvben pl. a szovjet hírszerzés több „nagy nevet” sorakoztatott fel, mint amerikai ellenfeleik. Ez pedig felveti a kérdést: a szovjetek valóban ennyivel mesteribbek riválisaiknál? A kvázi folyamatosan „szegényebb” anyagi és technikai felszereltség kényszerítette rá őket az olyan megoldások alkalmazására, amivel képesek voltak kompenzálni az egyéb területen jelentkező lemaradásukat? Netán azért ismertebbek a szovjetek sikerei – már amennyiben lebukott hírszerzők esetében beszélhetünk sikerességről –, mert az amerikai, brit, izraeli stb. elhárítók magasabb színvonalon működnek, és egy idő után mégis leleplezik az ellenséges hírszerzői tevékenységet? Ezzel szemben a szovjetek nem képesek kiszűrni azokat a személyeket, akiket az amerikaiak, britek, izraeliek stb. foglalkoztatnak? Kérdések, amikre sajnos nem hogy a könyvből, de nagy valószínűséggel az életben sem fogunk választ kapni. Így nem marad más hátra, mint hátradőlni, és élvezettel elolvasni, visszatérően, a kiadványban szereplő kémek kalandos életét.

Felmerül azonban egy másik kérdés is, nevezetesen, az egyes adatgyűjtő eljárások hogyan viszonyulnak egymáshoz, illetve mi ezek helye és szerepe a hírszerzésben. A társadalom szerkezetének folyamatos átalakulásához a hírszerzők is alkalmazkodtak, kiterjesztve műveleteiket minden területre; gondoljunk csak az „első cserkészre”, Robert Stephenson Smyth Baden-Powellre. A társadalmi fejlődése mellett a technológiai innováció is számos változást indukált. Egyes hírszerző szervezetek, különösen az Egyesült Államokban, egyre nagyobb mértékben támaszkodtak a rádióelektronikai felderítésre (SIGINT), sok esetben háttérbe szorítva az emberi erővel folytatott hírszerzést (HUMINT). Sokan fogalmazták meg kritikaként az Egyesült Államokkal szemben, hogy a HUMINT-et háttérbe szorítja a SIGINT ellenében. Mindez értelmezésük szerint a Közel-Keleten tapasztalt kudarcok egyik okaként is jelentkezik. A HUMINT szerepének leértékelődésében rejlő veszélyeket a 2015 januárjában, illetve novemberében Párizsban végrehajtott terrortámadások is alátámasztják.

A kiadvány, mesterkémek életét feldolgozva természetesen a HUMINT jelentőségére hívja fel a figyelmet, amellyel azt gondolom, csak egyetérteni lehet. Bár rendkívül fontos a SIGINT, de azt hiszem, a kötetben bemutatott életpályák igazolják, nem hanyagolható el az emberi erővel folytatott eljárás. Már csak azért sem, mert az eltérő erőforrással rendelkező hírszerző/elhárító szolgálatok kénytelenek a költségvetési hiányokat kreatívabb módszerekkel pótolni. Nem tisztem annak eldöntése, hogy az egyes hírszerző eljárások tekintetében mi lehet a megfelelő arány, különösen egy olyan kiadvány ismertetője során nem, ami az emberi erővel folytatott hírszerzés történettel foglalkozik, de azt gondolom, nem csak bennem fogják kiváltani a kötet olvasása közben ezeket a rendkívül izgalmas kérdéseket.

A kötetben közel húsz életrajz kapott helyet, Napóleon mesterkémétől, Karl Schulmeistertől kezdve olyan nagyságokon keresztül, mint Sorge doktor, Otto Skorzeny, Kim Philby, Eli Cohen, a kubai „Los Cinco” csoportig bezárólag, de helyet kapott hazánk szülöttje, az igazi Trebitsch is. Az egyéni szereplők mellett négy neves szolgálat (CIA, MI-6, Moszad, SZVR) bemutatását is elvégzi a szerző, s a kötet végén egy szelektív irodalomjegyzék is található azok számára, akik mélyebben szeretnének elmélyülni a témában.

Tiboru bevallottan könnyed stílusban fogalmaz, számos esetben humorral egészíti ki azokat a területeket, amelyekről nincsenek pontos ismereteink. Az egyes életrajzok mögött rendkívül komoly kutatás áll, mondanivalóját szándékoltan – megkockáztatom: provokációból – komolytalan formában tálalja, szerencsénkre. Bár az egyes írásokat számtalanszor olvastam korábban blogposztok formájában, mégis többször figyeltem meg magamon, hogy olyan harsány nevetésbe törtem ki a különböző szófordulatokon, mintha először találkoztam volna velük. A Lemilblog, amelyen eredetileg megjelentek az írások, önmeghatározása szerint “had- és rendvédelem történet szórakoztatóan”, egy közösség, amire (a blog mottója szerint) “Clausewitz is ide írna”. Nem véletlen, hogy egykori “zrínyis” hallgatóktól oly sokszor hallottam, számos esetben a blogon feldolgozott anyagokat is használták a vizsgára való készüléskor.

A valós személyek életrajzain felül egy bónusz írással is kedveskedik a szerző, egy bibliai történet átdolgozásával, a hírszerzés kontextusába helyezve, ami a téma iránt érdeklődőknek egészen biztosan sok vidám percet fog okozni.

A kiadvány a Göncöl Kiadó gondozásában jelent meg 2015 októberében, puhakötésben, 336 oldal terjedelemben. Megvásárolható a nagyobb könyvesboltokban, illetve azok webshopjaiban, 2940 Ft-os áron.

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s